Címlap Bemutatkozunk Molnár Levente
Molnár Levente PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

1970-ben születtem Szarvason. A Vajda Péter gimnáziumban érettségiztem, majd Gyulán autóvillamossági szerelő képesítést szereztem. A rendszerváltás utáni években több munkahelyen dolgoztam, majd 1997-től 2005-ig futárként róttam a kilométereket az ország útjain. 2005 nyarán csatlakoztam a Habitat for Humanity szarvasi szervezetéhez és azóta is ott dolgozom, mint építésszervező.
1997-ben házasodtam össze Pető Beátával, aki a Brunszvik Teréz főiskolán diplomázott, mint óvodapedagógus. 2 leánygyermekünk született, Pálma és Lilla.
Szarvas szülötteként figyelemmel kísérem a közéletet, és lehetőségemhez képest részt is veszek a helyi programokon. Gyűjtő szenvedélyem édesanyámnak köszönhetem, aki megtanított a tárgyak és a művészetek tiszteletére. A szarvasi képeslapok gyűjtését 2005-ben kezdtem el. Ekkor találkoztam Szenczi Jánossal és Brlás Attilával, akik szintén lelkes gyűjtők. Közös kiállításunk "Szarvas képeslapokon" címmel 2008 nyarán, Szarvas város napján tárta a közönség elé a képeslapok csodás világát.
A képeslapokon kívül minden szarvasi vonatkozású dokumentumot és képet gyűjtök. Hiszem, hogy egy napon majd örömmel veszi kezébe az általam összegyűjtött anyagot egy szintén lelkes lokálpatrióta.

 

Látogatói statisztika

mod_vvisit_counterma19
mod_vvisit_countera héten122
mod_vvisit_countera hónapban351
mod_vvisit_counterösszesen25119

Látogatók

Oldalainkat 1 vendég böngészi